Keresés ebben a blogban

2018. november 9., péntek

10. Kiegészítések a 4. fejezethez, Képzőművészeti alkotások II.

10. Kiegészítések   a 4. fejezethez  
Képzőművészeti alkotások II. 






 Ez fejezet  a 4.  fejezet folytatásaként   íródott.
 /Mivel  a gyűjtés  során  olyan  sok anyagra leltem, hogy új  fejezetet  kellett  nyitni/. 

Tartalomjegyzék:  

- 10.1. Ábrázolások  az egyes  szerzetesrendek  templomaiban
- 10.2. Festmények 
- 10.3. Szobrok, domborművek 
- 10.4. Üvegablakok 
- 10.5. Eltűnt  ábrázolások 


- 10.1. Ábrázolások  az egyes  szerzetesrendek  templomaiban

Veronika kendőjének ábrázolása viszonylag gyakori a ferenceseknél,
a szervitáknál, és  talán a cisztercieknél, valamint piaristáknál, ha  
szerzetesrendeket  vizsgáljuk. Ezen belül a  szent Kereszt oltárnál, a Fájdalmas Szűzanya oltárnál keresendő.
Gyakori  helye a szentély  mennyezetén  található freskó,  legtöbbször  Szentháromság freskó. A  tabernákulum  ajtaján,  vagy az  oltár  közelében  is  kereshető. 
Legtöbbször a  német  nemzetiségiek  templomaiban  lelhetők  fel a nemzetiségeket  vizsgálva.  

- Ferences ábrázolások:
   Budapest, belvárosi pesti ferencesek templom 1743.
   Budapest, országúti ferencesek szent István  vértanú temploma 1770.
   Vác, szent Kereszt  ferences templom /Vártemplom/ 1766. 
   Szeged, Alsóvárosi Havas  Boldogasszony ferences  templom /arany kendőn          töviskoszorú nélkül/: 17.  század  második fele.
   Székesfehérvár, szent Imre templom 1720 és 1743 között  ferencesek                 építették, tabernákulum ajtaján
   Eger: Szeplőtelen fogantatás, Nagyboldogasszony  ferences templom:                 mennyezeti oldalkép 1750–1753  között. 
   Gyöngyös  Sarlós  Boldogasszony ferences templom: Szent Erzsébet freskó           felett 1746 körül 


Eger  és  Gyöngyös ábrázolásai,  saját  fotó

   Esztergom: szent  Anna  templom ferences templom 1755: a torinói lepel             fejrészének festménye   az Ecce Homo mellett.


Saját fotók: Budapest, pesti és országúti ferencesek, Vác és Szeged

- Nyírbátor kapucinus templom /Angyalos Boldogasszony/: Piéta vagy Krucsay      oltár  1731 /felső részén jobbra egy angyal tartja/



- Szolnok /volt ferences templom és kolostor/  2 darab:  ld  11.  fejezet 

Mátraverebély-Szentkút a szentkuti Szent Ferenc-zárda műtárgyainak            leltára címmel még említi: 57. Veronika kendője képe. 45/40 cm.  empire            képrámával /1931/.



Mátraverebély-Szentkút: a  szentségi kápolna  ajtajára  helyezett, fára  festett, fájdalmas  Krisztus  arc  virág  glóriával, 17.  század /?/ Talán az  előbbi leltári tárggyal azonos? 



Kiss  Kamill  atya  fotója 

Nagykanizsa, szent  József   templom /Alsóvárosi,  ferences  templom/:  későbarokk  szent  Kereszt  mellékoltár felső  részén  egy angyal  tartja  Veronika  kendőjét, 1745 körül.


Terbócs  Attila  fotója 

- Szervita ábrázolások:

  - Budapest, szent Anna templom, Szervita tér


Dénes Ildikó fotója

    - Budapest, szent Anna templom, Szervita tér:    szent Pellegrino oltár feletti
   rész, ca. 1730 Szűz Mária  imádása



                       https://veronicaroute.com/1730/09/22/1730-ca-5/

 Eger, szervita templom: a sekrestyében XII. Leó pápa által hitelesített 
    másolat /1900/, 2 db viaszpecsét szent Arc ábrázolással


Saját fotó

 Hasonló található az Egri Érseki Palota  érseki hálószobájában,  a   felsőtárkányi  Bűnbánó szent Mária  Magdolna templom bejáratánál, a   tarnaszentmiklósi szent Miklós templomban /1868/. A tarnaőrsi szent Miklós   templomban is van/volt a sekrestyében. /Nem találták: 2019. szept./
Pécsett a Havasboldogasszony templom sekrestyéjében és a villányi Szűz   Mária szent neve templomban, a  Kalocsai Kincstárban /Terdik  Szilveszter  közlése/, a  balatoni  szent  Márton  katolikus  templomban, a  váci piarista  szent   Anna templom  sekrestyéjében /özv. Köbl  Jánosné  ajándéka. 1971. /,
az  igali szent  Anna  templom  sekrestyéjében /Süle  Lajos  atya  szíves  közlése/, egy  Villány melletti  templomban /magántulajdon/.
XVIII. századi metszetnek vászonra vitt lenyomata, az ún. „Toursi Szent Arc” tette híressé következő feliratával: „A Mi Urunk Jézus Krisztus hű képmása, amelyet Rómában, a Szent Péter-bazilikában őriznek,és tisztelnek.” 
Másik  elnevezései:  "sekrestyekép",  "Veronika-kép".
A Vera  effigies, Tours-i  szent  Arc,  sekrestyekép metszetek
/a  másolathoz  érintett un. érintésereklyék/

Ciszterci  ábrázolások: 
  - Zirc ciszterci apátság: szent Kereszt oltár felett, aranyozott /jobb oldalon,        fent/, 1750 körül:



- Piarista ábrázolások:

Kecskemét: piarista templom, szent Kereszt oltár: 1745.körül.


Saját fotó       


- 10.2. Festmények

- Vác székesegyház : a sekrestye falán szent Januarius, az Imádkozó nő és a Veronika 
kendője c. festmények vannak. Ma a festmény Váci Egyházmegyei Múzeumban
található. Nem lehet megtekinteni.

- Répcekároly /Burgenland/ szent Katalin templom mellékoltár, Jézus és Mária szent szíve
szobrok között. 1832, Franz Fasching és felesége Katharina adománya.


Homoródbene (Beia) evangélikus templom (nincs külön neve) : 
a művészettörténet külön tartja számon szárnyas-oltárát 1513-ból, J. Stoss
erdélyi művész, amely Szent 
Veronika életének jeleneteit, Jézus szenvedéstörténetét mutatja be, középen 
Krisztus, a világot jelképező gömbbel. A szentképek levéldíszes kerete és Szent 
Orsolya római bevonulásának háttere a reneszánszra jellemzők.
http://muemlekem.hu/hatareset/Evangelikus-templom-Homorodbene-2019

Andocs Mária Múzeum: Veronika kendőjét és a Fájdalmas Máriát ábrázoló fogadalmi olajfestmény kép. Apácamunka. 1839.




- Budapest, Magyar Szépművészeti Múzeum, Vicente Macip (Sebastiano del

   Piombo után), Pietà, olajfestmény, 1550. Eredeti helye: mosdósi Pallavicini kastély.


-   Budapest, Szépművészeti  Múzeum: Jacopo Bassano: találkozás    
     Veronikával,  1552. /az Ermitázsból  származik/.


  -   Budapest Szépművészeti  Múzeum: Hendrick Goudt, Jézus találkozik Veronikával, 1583-1648. / Utrecht, Olanda/.




- Budapest, Magyar Szépművészeti Múzeum, Dürer rézmetszete angyallal
és Veronika kendőjével: 1516. Mivel szerzői jogi védelem alatt áll,
itt látható:
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/angyal-veronika-kendojevel/

-   Budapest  Szépművészeti  Múzeum: Id. L. Cranach műhelye 1515-1516.            körül. Krisztus  siratása  szent  Wolfang püspökkel és  szent  Ilonával. A                püspök   tarja  Jézus  szent arcát.  
  


Saját  fotó 

-       

Palást  /Felvidék/ szent  György  templom: 1898. 

   - Veronika kendője Paczka Ferenc /1856-1925/ 1890. után  festette.




   
_  -  Körmend  a Batthyányak  művészeti gyűjteményei: az újszövetségi  ábrázolások között  Veronika kendője  festmény. Kopott, ma  Nemzeti Múzeum /???./ Nincs  meg,  valószínüleg  elpusztult  Körmenden  1945-ben. 
   Forrás: Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Tudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)IV. A körmendi Batthyány Hercegi Levéltár és a várkastély gyűjteményei. Zsámbéky Mónika:  A Batthyányak művészeti gyűjteményei. A körmendi kastély XVIII. század végi inventáriuma. 282. o.  

- Máriaradna Bazilika: a  kolostor  folyosóján egy modern  festmény  található.




-
Máriaradna a  fogadalmi tárgyak között  található  egy 1973-75-ben  készült           festmény:


Forrás: Máriaradna:  Barna  Gábor: Mária  megsegített.  Fogadalmi  tárgyak  Máriaradnán II: Devotio Hungarorum. 9. Szeged 2002.

Budapest   Néprajzi  Múzeum  Jézus  arc   festmény, 19.  sz. Lelt. sz. 85.37.51. 
Besenyőtelek, Szuhay Péter gyűjtése, 1985.



Fotó:   Seldmayr Krisztina

 -      Budapest Sarlós  Boldogasszony  templom: ismeretlen  festő 18.-19.sz- műve, eldugott  helyen. Információ nincs  róla.




Saját  fotó 

-      -- Esztergom  Brünni /Fekete: Madonna  Mária  fején lévő  korona  közepén  Veronika kendője  1740/?/ Fotózni  tilos. 

- Berkenye  szent Kereszt  felmagasztalása templom:  egyedülálló oltárkép a                         keresztre tűzött szent arccal, 1777.


Saját fotó 

- Celldömölk Nagyboldogasszony templom jobbra az első mellékoltár                  hasonlóan egyedülálló:  Veronika kendőt nyújt Jézusnak. 1948-ban még Jézus    születése festmény állt itt,  dr.  Bisiczky András gyógyszerész adományából        cserélték le a háború után /Boros Zoltán levéltáros, Pannonhalma szíves 
közlése/. Készítőjéről   nincsenek adatok. 



Saját fotó

- Podolin /Podolinec/ Jézus  szent  Arca  oltár a  kolostorban a két  apostollal,  1687.

                        

 - Gnézna /Hniezdne Szlovákia/  hasonló oltár  található  a  szent  Bartalemeo   templomban is: 1740-1760 ca.


-  Gnézna /Hniezdne Szlovákia/ a  szent  Bartalemeo   templom Nepomuki szent János  oltár  felett  sugárkoszorúban  tündöklik a  szent  Arc. , 1750 ca. 




Mezőkövesd: szent László templom régi kápolna /Takács István tervei/



 -     Pinkafő, Pinkafeld /Burgenland/ Szent  Péter  és  Pál plébániatemplom Jézus  Szíve  mellékoltár  felett:  Batthyány  Ádám   támogatásával  1832.


  

-    Németlipcse /Partizánska L'upca, Szlovákia/  Római katolikus templom:  Veronika kendője -kép a főoltár szárnyáról, 1654. 



-  Bécs  Stephanskirche,  szent  István  dóm kápolnája: a  szent  Kereszt  felmagasztalása, 18. sz. 
 


Thaler  Tamás  fotója 

Máriakéménd   Nagyboldogasszony kegytemplom: jobb oldali mellékoltáron Jézus élete, alul Veronika kendőt nyújt Jézusnak 1760 körül.


Saját  fotó

Szombathely Sarlós Boldogasszony Székesegyház  főoltárának   festményén,  felül:  2  angyal  tartja  a kendőt: Takács  István 1960.  körül. /??/
                                   /az  ábrázolás  középen  látható,  felül/.

https://mandadb.hu/tetel/480541/Szombathelyi_templom_freskojanak_fotodokumentacioja_2

Kisvárda: Nagytemplom, Kálvária  oltár, középen 1806 /?/ fájdalmas, lecsukott  szemű   Krisztus




Ádánd Szentháromság  templom Szenvedés-oltára, az oltár orommezejében Veronikával, 1830. körül.



Terbócs   Attila  fotója 


Budapest, pozsonyi  letett értékek, leltár /1945/: aranyozott ezüst, sőt aranyozott vörösréz kép és oltárkép, mely Veronikát és Szent Kristófot ábrázolja a 15. sz.  végéről. 

Egyházasdengeleg szent  Imre  templom:  Keresztvitel  oltárkép, 18. sz.  vége


http://fototar.mi.btk.mta.hu/hu/altlist/9/entry?search_form_id=9

- Budapest   Szépművészeti  Múzeum: A Régi Képtárban található az alábbi festmény: Nürnbergi (?) iskola, 1520-30 körül, Veronika kendője, olaj, fa. A háttér  arany,  Krisztus  feje töviskoszorús.




Szederkény szent Lőrinc templom /1812/: szintén a szentélyben  jobb

                     oldalán,   Veronika Hock támogatása a felújításkor

Saját fotó  

 - Magyarcsernye  /Délvidék/ Biacsi Pál sírkápolnája /Fájdalmas Boldogasszony néven/: az oltártól jobbra található a Veronika kendője ábrázolás 1911-ből.

   https://epa.oszk.hu/03400/03482/00029/pdf/-026.

-  Berhida szent Kereszt   felmagasztalása   templom: a  szentély  előtt  balra         egy  Jézus  arc   található /?/. Információ nincs  róla. 


-   Kassa régi  kálváriatemető: a  VI.  stáció a  Spirkó család sírboltja.                   Eredetileg a Martinovics családé volt. 
   https://mandadb.hu/common/file-         servlet/document/997880/default/doc_url/kassaregitemetoi.pdf      


Forrás: Bálint Sándor-Barna Gábor: Búcsújáró magyarok.

Budapest. 1994.

- Budapest  Feszty  Társaság: Krisztus a keresztfán és  Jeruzsálem c.  körkép.
  Az  első  Bécsben  leégett,  a másodikat   Frosch K., Fugl  G.,   Krieger J. festették    1897-ben. Jelenlegi   tárolási  helye  ismeretlen. 
A Jézus keresztje alatt ott látjuk Mária Magdolnát, mellette szűz Máriát, és Jánost, a kedvenc tanítványt. Oldalt áll Lázár testvérével, Marthával és Simon. Előttük látjuk Veronikát is a verejtékes kendővel és valamivel jobbra a halom szélén Nikodemust és Arimathaeai Józsefet. 
 

A  kiállítás  plakátja a  Kereskedelmi  és  Vendéglátóipari  Múzeumban


További  két  fotó  és  forrás: 
Vasárnapi  Újság 1897. 44.  évf. 16.szám 249. o. 

EsztergomKincstár: Holland  festő XVII. század Veronika a kendővel  Fa, olaj, 69 x 54 cm. (43. szoba.) Z.: Az esztergomi érseki képtár leírása. Új Magyar Sión, XVI., 1885., 845. 1. Maszlaghy  II. 345. sz. 

- Esztergom Keresztény Múzeum, vagy  Kincstár/?/: olajfestmény, ismeretlen művész.  2011-ben még ott volt. Azonos  az  előzővel? 


Forrás:  Új Ember, 2011 (67. évfolyam, 1/3255-51/3304. szám)2011-01-30 / 5. (3259.) szám.

Esztergom Keresztény Múzeum: bécsi tanultságú festő:  Mária  halála 1441. körül.  Bal oldalon  alul  található szép Jézus  arc. 


Saját  fotó

  A  szent   Arc  közelebbről: 




  

-

-  Pozsony  Galéria  Mesta  /Városi  Galéria/ Jézus  arc   festmény 1790-1800.

Szövege: Reca l’iscrizione SALVS.TOTIVS.GENERIS.HUMANI.EX IMAGINE.NON.MANV.FACTA AD.ABAGARVM REGVLM.MISSA


https://veronicaroute.com/1795/02/11/1790-1800/

- Nagyszeben /Sibui/ Gótikus Jézus arc ábrázolás 1490-1495-ből:
Brukenthal Museum.



-  Pozsony  Európa Központ: színezett metszet 1460-1490.

https://veronicaroute.com/1475/02/11/1460-1490/

- Feszty  Árpád: Sirató  asszonyok Krisztus  sírjánál: 1888-1889. A  kőkoporsón látható a töviskoszorú és  Veronika kendője. 
Lappangó. 




- 10. 3Szobrok,  domborművek 

- Somogyvár Bencés  bazilika  kerengője: Krisztus  arc  a  12. századból




Saját  fotó

- Szár: Keresztelő szent János templom:  szószék domborművei között: 1759-60. Bálint  Sándor  utal rá. 





Saját fotó


- Újvidék    Mária szent neve, vagy Nagytemplom: 1733, ill. 1895.  A faragott oltár predelláján található.



- Budapest, Zoborhegyi Regnum Marianum templom: a tabernákulomon      látható a szent Arc, 1955., valamint Tuzsér, Kálongatanya.
 Hasonló található a jászladányi templom mellékoltárán, valamint az                     Árpádföldi szent Anna templomban, de
 művészileg nem olyan értékesek. 



- Balatonakali  szent  Kereszt   felmagasztalása   templom:  dombormű  a             szószék alatt, a   keresztelőkútnál /1827?/. Gipszalkotás. 
      


Réfi-Nagy  Alexandra fotója 

- Gölle  Urunk  színeváltozása  templom az  oltáron  a szentségtartó  felett      Krisztus  arc , 1950. körül /?/.





- Szalatnak szűz Mária szent neve katolikus  templom: a  szent  Sír  mellékoltár  szentségtartóján: 



Terbócs  Attila  fotója 

- Mezőhegyes   temetőkápolna     alul  letéve   gipszből készült szent   Arc.


                      https://miserend.hu/templom/1573


- Jászapáti  Kisboldogaszony   templom  falán  lévő  kereszt bal  oldalán  Krisztus  arc  /jobbján Fájdalmas  Mária/ 1850?


Saját  fotó

- Cinkota  Mária Magdaléna templom  gyóntatószéken faragott Krisztus  arc
 

Saját  fotó

- Déva /Deva/ Erdély ferences   templom  és  kolostor 1750: a  mellékoltár          falán egy  szép  szent  Arc /későbbi  alkotás/



- Kisárva, Oravka /Árva megye/: Magyar szentek temploma: hétfájdalmú Szűzanya mellékoltár felett az oszlopon /befejezés 1711/.

                           

Forrás:  Udvarhelyi Nándor: Magyar szentek temploma. Oravka. Kairosz. 2013.



- Egervár, Alexandriai szent Katalin templom:  Széchenyi Ignác 1740 körül.


Saját fotó

- Budapest,  Szépművészeti  Múzeum: a Régi Szobor Gyűjteményben egy osztrák mesternek tulajdonított, 18. századi Veronika faszobor van számon tartva. A szobor szerepel a gyűjteményi katalógusban /RSZ_6918/.


Vargyas  Zsófia  segítségével


- Szepeshely  /Spisska Kapitula/ Szepeshely, magtárépület lomtárában talált 15—17. századi tárgyak, 1903-as felvétel:  kisméretű faszobor.




Divald Kornél  fotója, 1903.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Forr_03_Szentek/?pg=92&layout=s

   Csenke /Cenkovce, Szlovákia/:  temetői kereszt /Veronika kendője , 1879. A temetőben áll Veronika polichróm homokkő szobra, díszes, kereszttel ellátott bádogtetővel fedve.



Bókaháza  szent  Mihály  templom: régi  Veronika  kendője  szobor a  templom udvarában 18.század/?/.


https://www.facebook.com/Zalaap%C3%A1ti-B%C3%B3kah%C3%A1za-Eszterg%C3%A1lyhorv%C3%A1ti-Egyh%C3%A1zk%C3%B6zs%C3%A9gei-285218821522197/photos/3378639048846810


 

-      Vasegerszeg: Nagyboldogasszony templom 1711: szobor a  templom hajójában.  Restauráláskor  nem pótolták Jézus  arcát.


Terbócs  Attila  fotója 


-- -  Giródtótfalu  /Tăuții de Sus/ katolikus  templom  gótikus, 15. sz.

-szép Veronika kendője  szobor

 -rajz: kőkeretes  szentségtartó mellett, ma már nem látható.



https://www.gmap.ro/hu/DN18_Sighet_Baia_Mare_Tautii_de_Sus_Biserica_Catolica

  
- Soproni Múzeum:  Ismeretlen  művész  Veronika kendője mészkőfaragvány:
   16-17.sz.  69.29.1 ltsz. Sopron, szent  János  templomból: Múzeumi adatlap         alapján,  a múzeum  engedélyével. 

 

- Vác  Gombás  patak  hídja:  Júdás Tádé barokk szobra tartja a  képet, a 
 leplet  hullámos  széllel.  Talán  a  hazai  legkorábbi szent   Arc   ábrázolás. 1758.
 /Jobb  fotó  ld.   https://www.kozterkep.hu/4677/szent-judas-tade-szobra/





A  szobor  a  felújítás  után /2020.  szept./

    -  Zsámbék szent  Bernát  szobor monstranciájában

   a  torinói lepel  arcképe. A  templom  előtti  téren  található.  Oláh Katalin             Kinga  alkotása 2021.

Saját fotó 


    -   Szentsimon szent   Simon  és Júdás templom:  az Árpád-kori  templom  későbbi  főoltárának bal  oldali  alakja  Jézus  arcát  tartja: kora barokk /1687 /hársfa,  rozsnyói  vagy rimaszombati  mester,  felújítások     1885 és 1950. Forrás:  Csomor Ernő:  Szentsimon  története, kézirat. 1966. 


http://www.szentsimon.hu/index.html



Budapest,  Felsővízivárosi szent  Anna  templom, jobb oldali mellékoltár           mellékalakja. A  medaillonban nagyon  szép  Krisztus  arc  látható  szépen     kidolgozott  kendőn:  1726. 


Saját fotó

Berzence  szent  Kereszt  felmagasztalása   templom  előtti angyalok  egyike  Veronika  kendőjét   tartja  1770.  körül /Sajnos, alig látszik/.


    https://www.google.hu/maps/uv?hl=en&pb=!1s0x47687e2031b06673%3A0x35c82ad040970f21!3m1!7e115!4shttps%3A%2F%2Flh5.googleusercontent.com%2Fp%2FAF1QipPVi40XRAqIJlZgmehv0XaUv-fHK57MxkK7XGvi%3Dw213-h160-k-no!5sberzence%20templom%20k%C3%A9pek%20-%20Google%20Search!15sCgIgAQ&imagekey=!1e10!2sAF1QipMoG6odZZgnQbcO20UtX9W2rvO8fMlHxFpQutxx&sa=X&ved=2ahUKEwje-vnHntbpAhXusIsKHcaJDp8QoiowE3oECA8QBg

Mára  már  eléggé kopottak, hiányosak  a  szobrok, beleértve  magát a   Veronika kendőjét is. 

   Saját  fotó

- Héthárs /Lipány/ szent  Márton  templom melletti  szobor 17. század  ld.:
  A hazai  szent  Júdás  Tádé    és  keleti  szent  Thaddeusz    általában                  Mandylionnal látható  ábrázolások  összehasonlítása, lényeges   eltérései
  részletesen  ld. a  linkre  kattintva 

- Rozsnyó: kálváriakápolna
A félkör záródása apszisban, konvencionális formájú barokk oltár Szent Borbála 
és Szent Veronika szobraival. Az oltárkép a Hétfájdalmú Szüzet ábrázolja, 1866.    Sajnos, a kápolnát teljesen széthordták.  


Nagyszeben: evangélikus templom: 
Ezt az első templomot teljesen lebontják és építik helyette a mai monumentális 
gótikus templomot, amely a XIV. század közepére készül el,  ekkorra zárókövei is 
készen vannak: Szent Veronika, Szent Farkas, áldást osztó Krisztus.
https://www.erdelyivarak.hu/magyar/oldalak/nagyszebeni_evangelikus_templom

- Mikháza /Maros megye/ szent István ferences templom fából faragott
főoltárán Veronika kezében a kendő alakjában. 1667-1692.
http://doktori.btk.elte.hu/art/szocsmiriam/diss.pdf



- Pozsony,  Nemzeti  Szlovák  Múzeum, Veronika kendője  fafaragás 1480.  körül   /Szepes  vármegyéből/.




-  Kőszeg: szent  Kereszt  felmagasztalása Kálváriatemplom: a lépcsők mellett álló  Szent Veronika és Szent Péter szobor között látható a templom. Georg  Schweitzer 1729-34. 


-  Pápa:  a híres pápai kálvária  /1740 körül/ három keresztjével szemben két angyal áll. 
   A pápai kastély Nádor-termében lévő /volt  festményen az egyik a                     töviskoszorút, a másik Veronika kendőjét  tartotta /ma két lámpás van a           kezükben. 

   http://www.veml.hu/leveltar/data/files/pub/mvorosh/5_Palos_evszazadok.pdf


Eszterházy kastély, Poráczky Tünde hozzájárulásával 

  Látható a  Veronika  kendője az  Esterházy  Károly  Múzeum 
  Képeslaptárában is /leltári  szám: 11530/.



Pécs kálváriakápolna tympanon seccoja,  Gebauer  Ervin 1930. körül: eltűnt. 



- Lajtakáta /Gattendorf:  Burgenland/ kálváriához  tartozó neogót kápolna. A  csúcsíves  ajtókeretben  fenn Veronika  kendője  dombormű, 16. század. 

Forrás: Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 21/1. (1992). (Szombathely, 1992). István Szilágyi: Kalvarien in dem pannonischen Raum. 183. o.

- 
Esztergom márványkereszt, továbbá Krisztus és Veronika márványszobra a Jó Pásztor kápolna előtt /később áthelyezve/.  Eltűnt 1824-ben  még  megvolt.

Illésháza /Szlovákia/: szent  Péter templom  kertjében a kálváriaszoborcsoport egyik mellékalakja, 19. sz.



-  Krakkó  Mária   templom:  a bejárat   felett   két  angyal  tartja  Veronika kendőjét: 1355-1365.


                     https://veronicaroute.com/1360/12/27/1355-1365/

-    Bajnóc  /Bojnice, Trencsén  megye/: Toursi  szent  Márton  püspök  templom: a  szent  Kereszt  oltár  felett jobb  oldalon  Veronika  szobor  a kendővel, 1520. körül.



  
- Szentlőrinckáta szent  Lőrinc   templom  szent  Kereszt  mellékoltárának 
bal  oldali  melllékalakja  Veronika. Fából  készült,  barokk  alkotás a 18. századból. 

                                                         Saját fotó
                                                                 
    
-  Vác: Barátok temploma, ferences templom:
   A fájdalmas Szűzanya oltárát Szabó György váci lakos ajándékozta
   1728-ban.  Az oltár fő szoborcsoportja a Fájdalmas Szűzanya 
   a keresztről levett Jézussal.  
   Szobrok fent: az Atya képe és Veronika szobra, amint Jézus 
    szenvedő arcát ábrázoló kendőt tartja.
   http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,469,0,0,1,0
Dávod: Magyarok Nagyasszonya templom, Fájdalmas Szűzanya mellékoltár  Veronika kendővel szobor, felszentelése 1901-ben történt. 



Mélykút   szent  Joachim  templom:  szent  Veronika  szobor /1770,  ill. 1990     felújítás/


http://www.melykutplebania.hu/kepgaleria/szent-joachim-templom/#szent-                                                      veronika-jpg

Parád  szent  Otilia  templom:  fából készült  szobor 1760. körül.


Saját  fotó

Budapest  Néprajzi Múzeum  Egyház  Gyűjtemény:  Faszobor  a  18.  századból.  Lelt.  sz. 66.43.10.  Recsk, Boross Marietta gyűjtése, 1966.



Fotó  Seldmayr  Krisztina 

Őrtilos:   Légrád-hegy, szent Mihály kápolna /Somogy megye, a  határnál/
Az egykori hagyomány emlékét jelenleg a kápolna múlt században
felújított szent  Anna mellékoltára őrzi. Két mellékalakja, Veronika a
kendővel és Mária Magdolna faszobrai XVIII. századiak.  Veronika  1918-ig  a  főoltár mellett állt.  Lehet, hogy  a  költözéskor   tűnt  el  kezéből  a  kendő. 



Saját  fotó

Tura: Nagyboldogasszony templom, a karzat alatt Veronika kendője színes szobor, 19. század.

   Saját fotó 

 - Maroslele /Csanád megye/: Magyarok Nagyasszonya katolikus templom
Fából faragott Veronika kendője és szent János apostol szobra, 19. század
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/megyek_oroksege/
Csongrad_megye/pages/CSMEE/Magyar/html/Maroslele.html




Saját fotó

- Nyögér /Zala megye/ szent Imre katolikus templom:
A diadalív északi oldalán Szent Sír oltár: a szenvedés eszközeivel megjelenített 
kereszt előtt Piéta-szobor, az oltár tetején Veronika-kendőt tartó angyal /jobbra/
18. század második fele.
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/9233


A nyögéri Önkormányzat fotója

- Simontornya, szent Júdás és Tádé katolikus templom és volt ferences
kolostor: a jobb oldalon elhelyezkedő szószék alatti Piéta, vagy Fájdalmas
Szűzanya oltár jobb oldalán található a ma már fehér szobor. Nagyon érdekes
és ritka elrendezésű. A templomot 1734-ben szentelték fel.


Saját fotó

-  Nagykanizsa    Veronika kendője  18.  század/?/   ma a Piarista  Múzeumban



Segesvár, Hegyi templom: a késő gótikus csarnoktemplomok stílusában készült, közvetlen előzménye a szászsebesi templom. Így szobrai a 1380 körüli időkből származnak. A templom külső falában szoborfülkében,  támpillérben mosolyog Veronika, hasonlóan a szászsebesi templom szobrához. Ez utóbbiról  nem találtam fotót.


- Lepoglava /Horvátország/  pálos  kolostor: Szeplőtelen  Szűz  Mária  oltár   felett angyalok  körében két angyal  Jézus  arcával 1700-1799.




4.6. Domborművek

- Jánoshalma szent Anna templom:
timpanonon, a templom hátsó, külső falán Veronika kendője dombormű
IHS motívummal: 1910-1930 között.


    -    Nádasd: szent Kereszt   felmagasztalása   templom a bejárat  felett 1889. 



- Ganna: szent kereszt  felmagasztalása körtemplom, volt Szervita templom belső párkánydombormű, K. Klieber 1818. 


  
- Neszmély: Kisboldogasszony templom:   klostenbourgi apátság /Ausztria/ területe volt,   1893-94 között épült. Felújítása 1972-78. között zajlott.

Saját fotó

Rozsnyó Szűz  Mária  Mennybemenetele templom,  a  portálé tympanonjában  Veronika  kendő  ábrázolás  1780 körül.  



Forrás:  Technika 1943. 24.  évf. 527. o. 


Forrás: Kovács  László, Görföl Jenő: A   felvidéki  bányavárosok  templomai.
Nap  Kiadó,  Dunaszerdahely.  2018. 

- Kassa szent Erzsébet dóm dombormű: 15. század
A kapu nyugati timpanonján Krisztus az Olajfák hegyén és az Atyaisten
fél-alakja, a koronázó rész domborművei, a Pieta és a Veronika kendője
fotó  ld. 14.  fejezet

- Pozsony  szent  Miklós   dóm  alamizsnás  szent  János  kápolna  oltár  predelláján  a Donner  György domborművön a  lovas  előtt, 1730. körül.


Forrás: Jozef Halko- Stefan Komorny: A  pozsonyi  szent  Márton székesegyház. 2016.

 Bécs (Wien, Ausztria), Stiftkirche:    stukkóoltár, Veronika kendője  18. sz.    közepe.


- Székesfehérvár  Szilárdfy  Zoltán Gyűjtemény hercegi  címerpalást motívummal keretezett rokokó fali  vitrin:  alul  Veronika  tarja  a kendőt, 18. század.  


Saját  fotó

- Pozsony szent Márton dóm tympanonon Veronika kendője 15. század. /?/
Forrás: Forster Gyula: Magyarország műemlékei 1. (Budapest, 1905) A                Műemlékek      Országos Bizottsága Rajztárának Jegyzéke. Egybeállította dr.          Gerencze Péter. 

Váliné Pogány Jolán szerk.: Az örökség hagyományozása Könyöki József műemlékfelmérései1869-1890 (Forráskiadványok Budapest, 2000) Katalógus. Összeállította: Váliné Pogány Jolán. 235. o. 



- 10.50. Eltűnt  ábrázolások

- Pilisszentiván: Szűz Mária, az Isteni gondviselés anyja templom: az 1950.      előtti szent Borbála mellékoltáron  az ereklyetartó előtt volt /bal oldalon/



Marlok Tamás fotója


- Kálló szent  Pál  templom /Saul  megtérése  templom/:
   szent  József  oltár  tetején  a kereszt  alatti  Jézus  arc  még  2010-ben               megvolt. Helyén  ma    Isten szeme   látható. 
   
- Budapest  pesti  József Árvaház,   Üllői  úton  /Üllői  út-Gólya út  sarok/ kétemeletes  épület kápolnája: csillagos egű mennyezetének díszes keretén belül a sarkokat ostyás kehely, Veronika kendője, a Hit-Remény-Szeretet jelvényei és a kínszenvedés eszközei díszítik. 18.  század. 1939-ben  még  megvolt. Tanulmányok  Budapest  múltjából. 7.  1939.

 -Budapest   Horthy  Miklós  közkórház /ma  Bajcsy-Zsilinszky kórház/   fotó  1931-ből. Nagy  Sándor  festménye:  szent  Ferenc, szent  Erzsébet  és  szent  Margit.  A  tabernákulum  felett egy  kissé   elnagyolt  Krisztus  arc  érdekes  megfogalmazásban,  fára  tűzött  kép  formájában.


    
- Pannonhalma  /Győrszentmárton/:  Gyümölcsoltó  Boldogasszony  templom  mennyezetén  a  hét  szentség   mellett  volt  látható.  Készítette  Nagy  Lajos  székesfehérvári  festő, 1933 előtt. 
    Forrás:  Pannonhalmi  Szemle 1933.853. Rendi  hírek 3. 316.  o. 

- Budatétényi  temető  Terv  utca,  Káplán Károly  sírkápolnája: belső  falán freskó  Krisztus  arca,  Veronika kendő,  csillagos  ég.  1988-ig  volt  meg, a  temető  megszűnéséig. 
http://www.abiprint.hu/download/temeto-F.pdf

    Tenk Jézus Szíve templom  oltárkép  festménye 1985  /balra fent az                            oltárterítőn/.  Helyette egy szárnyasoltárt helyeztek el.



 

- Alsónémedi  szent  Kereszt  templom  főoltáron    a  bal  oldali kis angyal  kezéből  kiesett a   Veronika  kendője  /1747-1752/.

 

Benkő  Péter  és   saját   fotó

- Gyulafehérvár  Lázói  kápolna északi kapuzatának középső tengelyében feltűnő Szent Arc, palládiumként  használták,  1512.

 
Fotó  forrása:    Ars  Hungarica, 1998. 26. évf. 1-2- szám. 351. o. 


- Pécs  Bazilika  Veronika  kendője   fatáblán  ábrázolva. Először  a Veronika festmény  tűnt  el.  
Forrás: Henszlmann  Imre: Pécsnek  középkori  régiségei. 1-2. 1870-1873. 

- Gyöngyöspata  Kisboldogasszony  templom    apsis felső  részén   Veronika  kendője   freskó, trecento  hatású volt.
Forrás:  Marosi  Ernő: Magyarországi  művészet  I.  Budapest. 1987.  354. o.

Kalocsa Egyházmegyei  Kincstár: Császka  György  kalocsai érsek  ereklyetartója, 1566. Előlapján az  Isten báránya, hátlapján  szent  Veronika  látható. Valószínűleg, 1905-ben  elárverezték.
Forrás: Matlekovits Sándor (szerk.): Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye 5. kötet (Budapest, 1898) Czobor Béla: Egyházi emlékek. 581. o. 
 
- Budapest Veronika  kápolna: a  kápolna homlokzati  baloldali fülkéjében      Veronika  tartja a  kendőt  szobor /1720.  körül/  1951-ben  lebontották. 



                             Saját  fotó  a  250. éves  Országúti                                                                        ferences  templom  kiállításról

-    Sopron  szent Mihály  templom  a  kapu  ívezetén  Veronika  kendője erősen  kopott  állapotban 19. század.  Nem  újították  fel. 
Matlekovits Sándor (szerk.): Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye 5. kötet (Budapest, 1898). Képzőművészet. Gerecze Péter: Szobrászati emlékek Magyarországon.

Veszprém: Bazilika: a mennyezeti freskón angyalok viszik az égbe Veronika kendőjét 1720  körül/2017 és 2010 között lefestették!/
http://www.veml.hu/leveltar/data/files/pub/mvorosh/7_Szekesegyhaz.pdf

Tereske: a keleti boltívnél lehetséges Veronika kendője, de nem bontották ki /Pálos Frigyes  atya szíves közlése/.

Kaposfő: bárdudvarnoki prémontrei prépostság /régészeti ásatás/
  A szent Mihály kápolna déli  falán Utolsó Ítélet, míg északi  oldalán Veronika          kendő ábrázolás  maradványait lehet megfigyelni. Betemették. 

                        

 - 4. 5. Üvegablakok

-   Perkáta Kisboldogasszony templom:
A bal oldalhajóba érve láthatjuk a szentsír feletti színes üvegablakon Krisztust Veronika kendőjével. A szentsír oltár műkőből készült, az oltárkép a Czestochowai Boldogasszonyt ábrázolja. Az ablak feirata: Faciem Meam Non Avert /Nem  fordítottam el tőled   orcám/. Készítője Palka és Tatár, Budapest 1951.



Saját fotó


-  Nézsa: szent Jakab templom szentélyében jobb oldalon:  Palka József, Budapest 1952.

Saját fotó

- Budapest: Városmajori Jézus  Szíve  templom, 
 Árkayné Sztehló Lili /1932/ után restaurálva. 
       

                          

 Saját fotó

Budapest  Felsőkrisztinavárosi  templom  Veronika  kendője  üvegablak  Árkayné Sztehló  Lili tervei  alapján 1930 körül.

  
                                                   Saját  fotó

- Budapest, Külső-ferencvárosi szent Kereszt templom. Keresztúti üvegablakok 
  a falban: Zsellér Imre 1930. Felújítva Mohay  Attila  1958-59-ben  az  eredeti        módon.


    
- Budapest, Rákospalotai Magyarok Nagyasszonya főplébánia üvegablak
Arma Christi  Veronika kendőjével, 1928, Waltherr Gida  alkotása /a 
temesvári Milleneumi templom duplikátorai/




- Budapest,  Mátyásföld szent  József  templom: Nagy Sándor  keresztút , 1949.
  Építéskor valamennyi ablak díszes festett üvegezését Waltherr Gida készítette,      amely a háborúban elpusztult. Az új színes üvegablakokat a szentélyben              (Krisztus életének jelenetei) Nagy Sándor 1949-ben, a keresztházban                  (jobboldal:   Szűz Mária és Jézus élete, baloldal: a keresztút 14 stációja) hozta      létre. 
 

 Saját  fotó 

- Veresegyház,  szent Erzsébet templom /használaton kívül/: A
templomhajó jobb oldali két ablaka közül az elsőt, a Szentlelket jelképező galamb,
a másodikat Veronika kendője, míg a bal oldali ablakot Jézus keresztre
feszítésének eszközei díszítik. Készítője Palka József 1943.


Nagy László építészmérnök fotója

-  Zagyvapálfalva:  Jézus  Szíve  templom
        1933. Majoros  Károly  üvegablakai  1930.  körül



 Pethő  Ferenc  fotója 

- Pannonhalma, bazilika kerengője: Stornó Ferenc keresztútja, 1875.


Saját fotó


-  Győr-Gyárváros,  Jézus Szíve templom: Árkayné Sztehló Lili munkái 1929,  a kivitelezés Johan és Majoros, illetve Johan és Palka munkája. Felújítás 1965-ben.
http://epa.oszk.hu/01000/01059/00201/pdf/EPA01059_MagyarIparmuveszet_1935_4_104-105.pdf


Fülöp Péter fotográfus fotója

-  Kiskunfélegyháza, Ótemplom, Sarlós Boldogasszony templom:
 A főoltárra nyíló két ablakra Kratzmann Ede által festett szent Veronikát és Borromei szent Károlyt ábrázoló képek 1896-ban készültek. Szent Veronika helyét az Ipartestület ablaka  vette át. 


-  Kiskunfélegyháza, Ótemplom, Sarlós Boldogasszony templom:
   A  boltíven  volt   Veronika  kendője egy  galambbal  együtt.
   Forrás: Félegyházi  Közlöny  1938. 56.  évf. 50.  szám. 2.o.

-   Kemeneshőgyész  takácsok  bordóvörös céhzászlója 1856. A   templom  padlásán  találták  meg.
Forrás: Vasi  Szemle  1980.  34.  évf. 1-4.  szám. 591. o. 

-  Budapest volt  Rákócziánum kápolnája  /Érseki  Főgimnázium és              Kollégium/,  ma  Rákóczi  Gimnázium: Veronika kendője,  színes  üvegablak,  festette: Leszkovszky György 1934.  Budapest-képarchívum FSZEK. 



Aláírása: Jézus  találkozik  szent  Veronikával 

  -      DombóvárMagyarok Nagyasszonya   templom  a keresztút

színes üvegablakon:   1935.  körül  Leszkovszky  György.


Majer  Ákos  fotója 

https://www.infodombovar.hu/kepek/slideshow/permalink:drhegedus-gyorgy-staciofotoi-2014-03-10/oldal:1/start:7 

- Hódmezővásárhely szent István templom  kerek üvegablakokban a                keresztút: Fábián Gáspár 1938.





 -  Mohács  Csatatéri Katolikus Emléktemplom:
  Az oldalfalakon  üvegablakok mutatják a keresztutat, melyet  Sztehó Lili /1897-1959/ tervei alapján Johann Hugó pécsi üvegfestő kivitelezésében készült.



Uz Mária fotója


- Baja,  szent  Péter  és  Pál  templom:   Kratzmann-féle  Üvegfestészeti  
     Intézet, 1898. 





- Kunszentmárton szent Márton templom mellékoltár fölött:
Majoros  Károly  1910.



- Zalalövő szent László templom: az üvegablakok között szent Tádé sárga
kendőn tartja Jézus arcát: Perlaki József 2018.




Perlaki József üvegművész engedélyével

-  Ligeti  Sándor  ablaktervek  régiségek aukción 2011-ben 



- Gyergyószárhegy szent Ferenc kolostor: 1901-ben Vákár László családja         színes üvegablakokat adományozta a zárdának.



- Márianosztra Magyarok Nagyasszonya bazilika: a szentély jobb oldalán
Nagy Lajos király feje fölötti üvegablakon: Mohai  Attila 1986-1992. 



Forrás: Vadász Judit Mária Magdolna: A fényes kolostor.
Budapest-Márianosztra. 2018.
Saját fotó

- Székesfehérvár Egyházmegyei  Múzeum:  Róth  Miksa  üvegablak az  1938-as  Eucharisztikus  Világkongresszusra, 1938.

Fotó a Vigadóban rendezett Legyetek tanúim c. kiállításról, 2021.

- Badacsonytomaj szent Imre  templom  üvegablakon  láthatók  a  stációk,  Bátky György  1931-32. 


- Budapest Róth Miksa Múzeum: Jézus  arca a  szent ostyában:
vázlat 1938-as  Eucharisztikus  Kongresszusra.

- Dunaújváros  Krisztus király Főtemplom altemplomában: Megulesz Magdolna és Schultz Gábor 2015. 



Fotó: dr. Pinczés Sándor


-     Zenta-TornyosMagyarok Nagyasszonya   templom:  az üvegablakok 1913-ban készültek, melyek Ligeti Sándor, Zsellér Imre alkotásai.

https://www.facebook.com/watch/?v=450044568345664

 

 -  Budapest,  Újbuda: Bráda  Tibor,  festő, üvegművész  műterme:  készül Jézus   arca 2021.


https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-uvegfesteszet-szakralis-muveszet-beszelgetes-pro-cultura-christiana-dijas-brada-tiborral


Budapest   Zugligeti  szent   Család  templom urnatemetője,  Bráda  Tibor  2001. mozaik.

Saját  fotó 

Fiume, Rijeka  Keresztelő szent  János   templom  üvegablaka
    fotó: Zatletic